Vihar közeleg már a város felé, Nehéz szürke felhők szállnak fölém Ijedten néznek rám a fáradt emberek: Hová is tehetnék a rég nem látott gyerekeket?
: Élni hagyjatok jó emberek A bűnöm csak annyi, hogy csövesnek születtem.
Lépkedek az utcán, hol az árnyék beszél, Kopott falak között a múlt újra zenél. A csendben hallom, ahogy valaki még kiált: „Ne engedd, hogy elvigye az árva fiát!”
A szélben ott zúg minden elveszett szó, Mint rozsdás lánc, mi a szívet szorító. De mélyen bennem még parázslik egy kis tűz, A remény mindig karjaidba űz.
Élni hagyjatok jó emberek A bűnöm csak annyi, hogy csövesnek születtem
Ha eljön a hajnal, s a vihar már messze jár, Talán újra látom, hogy a fény még rám talál. És bár a világ néha térdre kényszerít, Felállok, mert tudom: bennem él a menedék.
Élni hagyjatok jó emberek A bűnöm csak annyi, hogy csövesnek születtem