vvv
v4
@Szabó Máté
vvv
v4
@Szabó Máté
Songteksten
[Bevezetés – A lángba]
Tűzből születtünk, lángban kovácsolódtunk.
Erősre edzettek vagyunk, a nevet viseljük.
Őrzők, akik a gyengék védelmére esküdtünk.
Füstön és hamun keresztül, esküinket megtartjuk.
[1. versszak – Menetelés Istvaanba]
Istvaan fekete homokján.
A sárkány magas zászlói alatt.
A Hadúr parancsával meneteltünk.
Ferrus és Corax az oldalunkon.
[2. versszak – A hűség lángja]
Vulkan kohószülött fiai.
Testvériségben jöttünk.
Szívünk hűséggel lángolt.
Ügyünk a Császár neve.
[3. versszak – Árulás elszabadulva]
De ahogy erőink partra szálltak, tekintetünket az ég felé fordítottuk.
Testvéreink ágyúi mennydörgéssel dörögtek, befeketítve az eget.
De a lövedékek nem az áruló rokonainak szóltak, mert nem voltak.
Azon a napon az egyetlen ellenség, akivel szembesültünk… testvéreink voltak, akikben egyként bíztunk.
[I. híd - Tűz fent]
Mennydörgésük meghasította az eget.
Orbitális tűz záporozta az olvadt halált.
„Árulás!” – kiáltottuk, miközben testvéreink meghaltak.
És minden lélegzetért harcoltunk.
[4. versszak – Vulkán állása]
A föld megrepedt, fekete üveg égett.
Páncélunk lángokban fürdött.
Az eretnekek eljöttek, hogy véget vessenek sorunknak.
Hogy kitöröljék fejezetünk nevét.
Vulkán hangja mégis átvágott a viharon.
Egy jelzőfény a tűzben:
„Álljatok szilárdan! Szalamandrák,
itt harcolunk, vagy itt halunk meg!”
[I. előkórus – A kovács fenntart]
Az áruló keze,
felperzselte az egész földet,
aztán eljött, hogy befejezze, ami megmaradt,
Testvéreinket lesújtotta,
becsületünk vérzett,
mégis a kovács bennem fennmaradt.
[I. refrén – Bukott testvérek]
A hamuból hívják testvéreink.
A tűzön át halljuk, ahogy hullanak.
Mégis a parázs még mindig nevüket leheli.
A tűz soha nem alszik ki.
A füstön át könnyeink égni fognak.
Minden lélek visszatér a kovácsműhelybe.
Bár az éjszaka elnyeli az eget.
A tűz soha nem alszik ki.
[5. versszak – Gyűlés a bosszúért]
Az árulók büszkén és bátran vonultak.
Vértestvérek elvesztek, esküjüket eladták.
Miért? Hogy hazugságot szolgáljanak?
Hórusz fiainak büszkesége ellen.
Sötétségükkel találkoztunk az éjszakában.
A tűz haragja által nem élik túl.
[II. elő-refrén – Gyűlési kiáltás]
Nem törünk meg, nem hajolunk meg,
Sem Horus előtt, sem az áruló eskü előtt!
Megosonták sorainkat, a gyűlölet áradata –
A kovácsműhely lángra lobban, mi megpecsételjük sorsukat.
Bár István a sírunk lehet,
Ma lerántjuk az eretnekeket!
[II. kórus – Bosszú | Záróvers]
A tűzön keresztül hullanak az árulók.
Lángunkban mindannyiukat elégetjük.
Kalapácsok emelkednek, a kovácsmű dacol!
"A tüzünk soha nem alszik ki!"
A füstön keresztül becsvágyuk megfullad.
Hórusz koronája elveszik a füstben.
Elégetjük az éjszakát.
"A tüzünk soha nem alszik ki!"
Tűzből születtünk, lángban kovácsolódtunk.
Erősre edzettek vagyunk, a nevet viseljük.
Őrzők, akik a gyengék védelmére esküdtünk.
Füstön és hamun keresztül, esküinket megtartjuk.
[1. versszak – Menetelés Istvaanba]
Istvaan fekete homokján.
A sárkány magas zászlói alatt.
A Hadúr parancsával meneteltünk.
Ferrus és Corax az oldalunkon.
[2. versszak – A hűség lángja]
Vulkan kohószülött fiai.
Testvériségben jöttünk.
Szívünk hűséggel lángolt.
Ügyünk a Császár neve.
[3. versszak – Árulás elszabadulva]
De ahogy erőink partra szálltak, tekintetünket az ég felé fordítottuk.
Testvéreink ágyúi mennydörgéssel dörögtek, befeketítve az eget.
De a lövedékek nem az áruló rokonainak szóltak, mert nem voltak.
Azon a napon az egyetlen ellenség, akivel szembesültünk… testvéreink voltak, akikben egyként bíztunk.
[I. híd - Tűz fent]
Mennydörgésük meghasította az eget.
Orbitális tűz záporozta az olvadt halált.
„Árulás!” – kiáltottuk, miközben testvéreink meghaltak.
És minden lélegzetért harcoltunk.
[4. versszak – Vulkán állása]
A föld megrepedt, fekete üveg égett.
Páncélunk lángokban fürdött.
Az eretnekek eljöttek, hogy véget vessenek sorunknak.
Hogy kitöröljék fejezetünk nevét.
Vulkán hangja mégis átvágott a viharon.
Egy jelzőfény a tűzben:
„Álljatok szilárdan! Szalamandrák,
itt harcolunk, vagy itt halunk meg!”
[I. előkórus – A kovács fenntart]
Az áruló keze,
felperzselte az egész földet,
aztán eljött, hogy befejezze, ami megmaradt,
Testvéreinket lesújtotta,
becsületünk vérzett,
mégis a kovács bennem fennmaradt.
[I. refrén – Bukott testvérek]
A hamuból hívják testvéreink.
A tűzön át halljuk, ahogy hullanak.
Mégis a parázs még mindig nevüket leheli.
A tűz soha nem alszik ki.
A füstön át könnyeink égni fognak.
Minden lélek visszatér a kovácsműhelybe.
Bár az éjszaka elnyeli az eget.
A tűz soha nem alszik ki.
[5. versszak – Gyűlés a bosszúért]
Az árulók büszkén és bátran vonultak.
Vértestvérek elvesztek, esküjüket eladták.
Miért? Hogy hazugságot szolgáljanak?
Hórusz fiainak büszkesége ellen.
Sötétségükkel találkoztunk az éjszakában.
A tűz haragja által nem élik túl.
[II. elő-refrén – Gyűlési kiáltás]
Nem törünk meg, nem hajolunk meg,
Sem Horus előtt, sem az áruló eskü előtt!
Megosonták sorainkat, a gyűlölet áradata –
A kovácsműhely lángra lobban, mi megpecsételjük sorsukat.
Bár István a sírunk lehet,
Ma lerántjuk az eretnekeket!
[II. kórus – Bosszú | Záróvers]
A tűzön keresztül hullanak az árulók.
Lángunkban mindannyiukat elégetjük.
Kalapácsok emelkednek, a kovácsmű dacol!
"A tüzünk soha nem alszik ki!"
A füstön keresztül becsvágyuk megfullad.
Hórusz koronája elveszik a füstben.
Elégetjük az éjszakát.
"A tüzünk soha nem alszik ki!"
Stijl van muziek
Rock, Death Metal, Anger, Mystery, Male Voice
