vvv

[Bevezetés – A lángba]
Tűzből születtünk, lángban kovácsolódtunk.
Erősre edzettek vagyunk, a nevet viseljük.
Őrzők, akik a gyengék védelmére esküdtünk.
Füstön és hamun keresztül, esküinket megtartjuk.

[1. versszak – Menetelés Istvaanba]
Istvaan fekete homokján.
A sárkány magas zászlói alatt.
A Hadúr parancsával meneteltünk.
Ferrus és Corax az oldalunkon.

[2. versszak – A hűség lángja]
Vulkan kohószülött fiai.
Testvériségben jöttünk.
Szívünk hűséggel lángolt.
Ügyünk a Császár neve.

[3. versszak – Árulás elszabadulva]
De ahogy erőink partra szálltak, tekintetünket az ég felé fordítottuk.
Testvéreink ágyúi mennydörgéssel dörögtek, befeketítve az eget.
De a lövedékek nem az áruló rokonainak szóltak, mert nem voltak.
Azon a napon az egyetlen ellenség, akivel szembesültünk… testvéreink voltak, akikben egyként bíztunk.


[I. híd - Tűz fent]

Mennydörgésük meghasította az eget.


Orbitális tűz záporozta az olvadt halált.


„Árulás!” – kiáltottuk, miközben testvéreink meghaltak.


És minden lélegzetért harcoltunk.


[4. versszak – Vulkán állása]


A föld megrepedt, fekete üveg égett.


Páncélunk lángokban fürdött.


Az eretnekek eljöttek, hogy véget vessenek sorunknak.


Hogy kitöröljék fejezetünk nevét.


Vulkán hangja mégis átvágott a viharon.


Egy jelzőfény a tűzben:


„Álljatok szilárdan! Szalamandrák,


itt harcolunk, vagy itt halunk meg!”


[I. előkórus – A kovács fenntart]


Az áruló keze,


felperzselte az egész földet,


aztán eljött, hogy befejezze, ami megmaradt,


Testvéreinket lesújtotta,


becsületünk vérzett,


mégis a kovács bennem fennmaradt.


[I. refrén – Bukott testvérek]

A hamuból hívják testvéreink.

A tűzön át halljuk, ahogy hullanak.

Mégis a parázs még mindig nevüket leheli.

A tűz soha nem alszik ki.

A füstön át könnyeink égni fognak.

Minden lélek visszatér a kovácsműhelybe.

Bár az éjszaka elnyeli az eget.

A tűz soha nem alszik ki.

[5. versszak – Gyűlés a bosszúért]
Az árulók büszkén és bátran vonultak.
Vértestvérek elvesztek, esküjüket eladták.
Miért? Hogy hazugságot szolgáljanak?

Hórusz fiainak büszkesége ellen.
Sötétségükkel találkoztunk az éjszakában.
A tűz haragja által nem élik túl.

[II. elő-refrén – Gyűlési kiáltás]
Nem törünk meg, nem hajolunk meg,
Sem Horus előtt, sem az áruló eskü előtt!
Megosonták sorainkat, a gyűlölet áradata –
A kovácsműhely lángra lobban, mi megpecsételjük sorsukat.
Bár István a sírunk lehet,
Ma lerántjuk az eretnekeket!

[II. kórus – Bosszú | Záróvers]
A tűzön keresztül hullanak az árulók.
Lángunkban mindannyiukat elégetjük.
Kalapácsok emelkednek, a kovácsmű dacol!
"A tüzünk soha nem alszik ki!"

A füstön keresztül becsvágyuk megfullad.
Hórusz koronája elveszik a füstben.
Elégetjük az éjszakát.
"A tüzünk soha nem alszik ki!"