Hajótörött vagyok a tengeren Palackomat a tengerbe vetem Belesóhajtottam sorsomat Félelmemet, és sok bús gondomat. Most száz pecséttel elzárt bánatom, A hullámok kedvének átadom. Merül örökre tán a mélybe le S aranyhalacskák játszanak vele. De lehet hogy még perce jő neki S egy bús hullám, majd egyszer fölveti. S kidobja egy kéz, tán az istené Egy gondtalan kor lábai elé. Borzadtan olvassák, kik rátalálnak, S úgy suttogják, döbbenve egymásnak, Valahol szörnyű vihar lehetett, S a viharban, egy nemzet elveszett. Valahol szörnyű vihar lehetett, És a viharban egy nemzet elveszett! Valahol szörnyű vihar lehetett, De a viharban, egy nemzet megszületett.