Macim

Volt idő, mikor minden csendes volt bennem,
nem fájt, csak üres volt az ég,
nem láttam kiutat a sötétből,
csak azt hittem, ennyi az egész.
Aztán jött egy üzenet tőled,
egy apró, hétköznapi szó,
és lassan újra éreztem,
hogy dobog bennem valami jó.

Emlékszem az éjszakákra,
amikor csak beszéltünk, nem aludtunk,
sok szó, sok kacaj, titkok és álmok,
és ott kezdődött minden köztünk.

Macim, te húztál ki a sötétből,
amikor már nem hittem magamban,
te fogtad a kezem a távolból,
és fényt gyújtottál a szavaiddal.
Ha ma mosolygok, az miattad van,
ha ma erős vagyok, az te vagy bennem,
Macim, te nem csak szerettél —
te hittél bennem.

Tudom, néha nem könnyű velem,
túl sok bennem a félelem,
néha féltékeny vagyok, mert rettegek,
hogy egyszer elveszítelek.
De minden mögött egyetlen dolog van:
mennyire fontos vagy nekem,
Macim, te vagy az az ember,
akit soha nem engednék el.

Köszönöm, hogy türelmes vagy,
amikor nehéz vagyok,
hogy akkor is maradsz,
amikor én magamban elakadok.
És emlékszem az éjszakákra,
amikor csak beszéltünk,
és ott kezdődött a bizalom,
ahol most a szívem mindig hazatalál.

Macim, te vagy a fény bennem,
a biztos pont az életemben,
és bár nem vagyok tökéletes,
minden nap jobban szeretlek.
Ha egyszer meginognék,
fogd meg újra a kezem,
Macim, nélküled
elvesznék egészen.