Föl

föl, fölfelé áramolva
selypít a fény időt karolva
Nap zeng völgybe szitálva
ős titkokat kitalálva

föl, fölfelé tartva
Hold szárnyal csillagport kavarva
az éjbe lámpásokat csinálva
szép álmokat hallucinálva

föl, fölfelé a zenitre
édes élet fest a szívemre
a tél elalélva ködbe vész
átmelenget a verőfény

föl-minden arra tart
a vén föld is szállni akar
távolságra vágyik a közeli
kék kupolákat felhő öleli

és minden meggyógyul és megszületik újra
halántékomra simul a jó Isten ujja

és minden felragyog és minden azt üzeni
lehet hogy az embert az Isten mégiscsak szereti