Abban az ölelésben némán, lélek szólt a másik lélek nyelvén. Nem test ért testhez a világban — szív talált haza a szív ölében.
Te a Csendből jöttél, én a Fényből, egy forrásból, de más reményből. Nem szóltunk — mégis mindent mondtunk, két csillag voltunk, mikor összefontunk.
Szemedben múlt és jövő zenélt, mintha tudnád: most rám talált az élet. S bennem béke született halkan, mintha mindig is rád vártam volna.
Nem birtok vagy — tükröm, fényem, ki visszaadta, ki voltam régen. Nem ígéret, nem szó, nem álom — örök szeretet más formában.
A világ hallgatott, csak mi lélegeztünk, csendben a végtelenbe estünk. És tudtam — nem most először szeretlek, csak most először mondhatom: veled teljes lettem.