A lélek ölelése

Abban az ölelésben némán,
lélek szólt a másik lélek nyelvén.
Nem test ért testhez a világban —
szív talált haza a szív ölében.

Te a Csendből jöttél, én a Fényből,
egy forrásból, de más reményből.
Nem szóltunk — mégis mindent mondtunk,
két csillag voltunk, mikor összefontunk.

Szemedben múlt és jövő zenélt,
mintha tudnád: most rám talált az élet.
S bennem béke született halkan,
mintha mindig is rád vártam volna.

Nem birtok vagy — tükröm, fényem,
ki visszaadta, ki voltam régen.
Nem ígéret, nem szó, nem álom —
örök szeretet más formában.

A világ hallgatott, csak mi lélegeztünk,
csendben a végtelenbe estünk.
És tudtam — nem most először szeretlek,
csak most először mondhatom: veled teljes lettem.