Éjszaka könnye

Van úgy éjszaka,
hogy elered a könnyem,
mert álmomba is
jó anyám jut eszembe.

Hold ezüstje lángol
arca pírjain ragyog,
mint angyal szárny suhog,
és halkulnak az éji zajok.

Olyan távoli az ég,
és fekete fátylat terít,
de mosolya át ragyog,
míg emléke tüze hevít.

Hogy tudnál megölelni,
hogy tudnék bújni hozzád,
hisz vagy, de mégsem úgy,
hogy is érhetnél így hozzám.

Ezért könnyezem éjjel,
és szomorú álmokat látok,
azt álmodom, már nem vagy,
a véges utamon már egyedül járok.

Mikor valóságra ébreszt a hajnal,
talán az még rosszabb,
mert úgy érzem nélküled,
ez a rövid élet is egyre hosszabb.