Az utolsó vacsorán

Letiporva sújtott le az örvénylő fájdalom
Nem volt irgalom, sajnálat, sem vigasz
Mikor a hazugság szép lassan rád oson
Végül rájössz, milyen gúnyos és pimasz
Ez még szép szó erre, inkább aljas és galád
Nem volt neki elég, hogy tette fáj, lélekölő
Nála csak önmaga a szent, nem is a család
Tökéletesre csiszolta mégis az intrikát szövő
Alá ásva hőstettet, bármilyen égi jóságot
Ebből is nevetve csinált erényt, végzetet
Széttört belül minden, mit Isten megáldott,
és a kívülről nem látszó páncélos vértezet
Könnyelműen vesztve lelket, mosolyog ezen
Jószerivel fel sem fogva, mit tett élete során
Remélem rájön egyszer, s úgymond hirtelen
Mindenre rádöbben majd az utolsó vacsorán