Fuss! Menekülj még, ameddig lehet, Remegő madárként, búj meg fészkeden S maradjon a világ csak puszta képzelet. Ne halld meg, s ne is lásd, ki üzen, a sárga holddal, hogy szeret. Törd csak! Törd szét emlékét szívének Mint színtelen üvegpoharat Sebet ejtő cserepeit érezd késnek! Ha kidobtad és egy sem maradt Talán megnyugszol majd. De addig, nagy szemed ragyog rám sötéten Nappal ruhába burkolt szenvedély nevet Hol könny,hol boldog képzelet fut a réten Mit termékeny lelkembe vetett Ölelő kezed. Addig, addig szeress csak! Mert már megbolondulok S ajkaim,a gyáva koldusok Csókjaidért sírnak. Agyoncsap Vágya meleg szerelmes ölednek, Éhes szemeim Téged keresnek S nem csitul,nem csitul a vágy. Szeretlek! Lapuló kis madár.