Életút

Míg más a pályán rúgta még a labdát,
ő már tudta jól, mi az, hogy munka vár.
Tehenet legeltetett, kapált, ha kellett,
és amit elkezdett, azt végig is vitte.
Korán kelt, a hajnal vele ébredt,
busz vitte messze, kezdődött az élet.
Szerszám a kézben, ezer új gondolat,
Gyula mindig tudta, merre van a holnap.

Ha bezárult egy ajtó, ő nyitott egy másikat,
ha nem volt hozzá gép, hát épített magának.
Azt mondták rá sokszor: „Ezt nem lehet!”
Gyula csak mosolygott: „Na, majd meglátjátok ezt!”
Gyula, Gyula, most már pihenj,
ennyi munka után ez neked kijár!
Gyula, Gyula, most ünnepelj,
ma érted szól a dal, és érted áll a bál!
Mert annyi ember szeret és becsül,
annyi szép emlék vesz most körül.
Gyula, Gyula, egy korszak véget ér,
de amit felépítettél, velünk tovább él!
Volt, hogy munkás, volt, hogy katona,
volt karbantartó és ezermester maga.
Tervezett és épített, javított száz csodát,
és közben mindig kereste az újabb csatát.
Jött egy ötlet: „Ebből még lehet valami!”
És Gyulát olyankor nem lehetett tartani.
Búcsú, gépek, tervek, száz találmány,
ha más kidobta volna, ő meglátta: kincset ám!
Nem volt nagy műhely, nem volt pénzhegy,
csak két dolgos kéz és egy makacs fej.
Ami kellett hozzá, elkészítette ő,
és egyszer csak a kis garázsból nagy jövő nőtt.
Gyula, Gyula, most már pihenj,
ennyi munka után ez neked kijár!
Gyula, Gyula, most ünnepelj,
ma érted szól a dal, és érted áll a bál!
Mert annyi ember szeret és becsül,
annyi szép emlék vesz most körül.
Gyula, Gyula, egy korszak véget ér,
de amit felépítettél, velünk tovább él!
Rajzok az asztalon, munka a garázsban,
álmokból valóság lett szépen, sorjában.
Gépek és kiállítás, újabb állomás,
külföldi partnerek, fejlődés, rohanás.
Tervezett, tárgyalt és tanított másokat,
nem számolta közben soha a napokat.
Ha építeni kellett: mérte már a falat,
festett és szerelt – nem ismert olyat: „marad!”
És most körbenézhetsz: itt van, amit hagysz,
nem csupán gépekben, ennél többet adsz.
Ott vagy mindazokban, akiket tanítottál,
és minden emberben, akinek példát mutattál.
Sok kézfogás őrzi a munkás éveket,
barátok, kollégák és régi ügyfelek.
A tiszteletet nem lehet megvenni semmiért –
azt egy egész élettel érdemli ki az ember rég.

Gyula, Gyula, most már pihenj,
ennyi munka után ez neked kijár!
Gyula, Gyula, most ünnepelj,
ma érted szól a dal, és érted áll a bál!
Mert annyi ember szeret és becsül,
annyi szép emlék vesz most körül.
Gyula, Gyula, egy korszak véget ér,
de amit felépítettél, velünk tovább él!

Na de várjunk csak…
Gyula… és a pihenés?
Biztos, hogy ez menni fog?
Mert ha valahol egy motor felmorajlik,
Gyula szeme rögtön felragyog.
Ha út van előtte, ugyan minek ülne még?
Most kezdődik csak az igazi szabadság, de szép!
Gyula, Gyula, indulj, ha hív az út,
most már nincs munka, nincs korán kelő busz!
Gyula, Gyula, vár rád a világ,
mostantól te döntöd el, merre mész tovább!
És bármerre visz majd téged az út,
egy nagy család itt mindig visszavár.
Gyula, Gyula, emeljük poharunk:
jó egészséget – és boldog nyugdíjas napokat!