Inkább a szélben

Álmodni szeretném, hogy virágoskert vagyok,
Gyönyörködnek bennem kicsinyek és nagyok.
Álmélkodnak illatok s színeim láttán,
Virágaim pompáznak bokrétákon s mátkán.

Örömet, vigaszt szeretnék nyújtani,
Szívekben dalt, a szerelmet gyújtani.
Mellekben, eszmékben kokárdának valót,
Teremni, s megszúrni minden alávalót.

De ha letépsz, leszakítasz engem,
Többé nem virulok, többé nem lengem.
Lassan elkókadok, lassan elpusztulok,
Szépségem megkopik, és hamar elcsúfulok.

Ezért, ha szeretsz, ne tépj le, csak szeress,
Börtönödbe, kalodádba, kérlek, ne vess!
Hagyj szabadon a világnak virulni,
Ne kelljen fénylő nappal nékem pirulni.

Kikkel élek, boldogok és büszkék legyenek,
Láttamra szájukra szitokszót ne vegyenek.
Mert én nem csalóka napraforgó vagyok,
Hogy a napfényért mindent cserbenhagyok.

Ha megérted, amit itt leírok,
Boldog leszek, és többé nem sírok.
Meglásd, boldogtalan, te sem leszel,
Sőt, boldogabb leszel, ha vázádba nem teszel.