Aranymadár

Egy villanás, és véget ért
Nem számít már, hogy ki volt kiért.
Pár betű vág mint a kés.
Ittmaradt a szenvedés.
Kérdeznék, írnék már,
Neked is hiányzom, neked is fáj?

Lépted könnyű, mint a szél szava.
Én meg csak egy szorongó balga,
Néztem hogy perdülsz, a világod ragyog,
Melletted én csak egy árnyék vagyok.

(Refrén)
Szeretlek, de érzem nem vagyok elég,
Túl szűk neked a föld, nekem túl tág az ég.
Menj, csak táncolj tovább,
Ne nézz, ne nézz vissza rám.

Újra kezdeném, a kezem már írna,
De a józan ész bennem hangosan sírna.
Mert hiába a vággyal teli, forró éjszaka,
Nem lehetek a kalitkád, se a béklyód soha.

(Refrén)
Szeretlek, de érzem nem vagyok elég,
Túl szűk neked a föld, nekem túl tág az ég.
Menj, csak táncolj tovább,
Ne nézz, ne nézz vissza rám.

Ott bent mélyen él még a remény,
Hogy újra tombol majd a szenvedély.
Rúgom, taposom, oltani akarom,
de csillagként izzik bárhogyis takarom.

Leszállnál néha hozzám, aranyló madár
hogy éljük a gyönyört, ami várhat még ránk?
Vagy szíved ehhez nagyon meggyötört,
s ami köztünk volt, az szilánkokra tört?

(Refrén)
Szeretlek én, de érzem nem vagyok elég,
Túl szűk neked a föld, nekem túl tág az ég.
Menj, csak táncolj tovább,
Ne nézz, ne nézz vissza rám.

(Lassan)
Ha akarod én maradok a földön,
de te repülj az égbe fel,
Tenger szemeid tekintete kell,
mindent, mi benne van oly nehezen engedek el.
Mindig szeretni foglak, bárhová is sodor az ár, Isten veled, te gyönyörű, táncoló madár…
Csak táncolj tovább…
Csak táncolj...