가사
(1. Versszak – Bevezetés)
A beton hideg, a falak vizesek,
Látom a múltam, ahogy elvész a ködben.
Itt minden léptem visszhangot ver,
A mélyben a sötét nem ereszt el.
De ma más a fény, mi a repedésen átjön,
Nem maradok tovább ebben a börtönben.
(Refrén)
Pokolból kifelé, a tűzön át járok,
Mögöttem égnek a hamis világok.
Láncok csörögnek, de a szellem szabad,
Kitépem magam, mi a földhöz ragadt.
Pokolból kifelé, nem nézek hátra,
Felszállok végre a fényesebb világra.
(2. Versszak)
Füstszagú álmok, kormos a torkom,
Túl sokáig ültem a saját poklom torkán.
Az árnyak suttogtak: „Maradj csak lent,”
De a csendben a lelkem végül feleszelt.
Minden démonomnak nevet adtam régen,
Most mindet otthagyom a vaksötét éjben.
(Refrén)
Pokolból kifelé, a tűzön át járok,
Mögöttem égnek a hamis világok.
Láncok csörögnek, de a szellem szabad,
Kitépem magam, mi a földhöz ragadt.
Pokolból kifelé, nem nézek hátra,
Felszállok végre a fényesebb világra.
(3. Versszak)
Karmoltam a falat, vérzett a körmöm,
Azt hittem, az életem örökös börtön.
Dark Ghost az árnyék, mi mellettem lépked,
De ma én vezetem, nem ő fújja a mérget.
Egy mély levegő, a tüdőmben szikra,
Rálépek végre az induló útra.
(4. Versszak)
Nézz a szemembe, látod a parazsat?
Aki lent volt a mélyben, az mindent megtapasztalt.
Nem félek a kinttől, nem félek a fénytől,
Megszabadultam minden belső kísértettől.
A lépcsőfok omlik, de én csak mászom,
A kijáratot az ég alján látom.
(Refrén)
Pokolból kifelé, a tűzön át járok,
Mögöttem égnek a hamis világok.
Láncok csörögnek, de a szellem szabad,
Kitépem magam, mi a földhöz ragadt.
Pokolból kifelé, nem nézek hátra,
Felszállok végre a fényesebb világra.
(5. Versszak)
Visszanézek egyszer, a kapu már zárul,
A sötét birodalom lassan elárul.
Nem kell a hatalom, mi a mélyben terem,
A tiszta eget akarja a két kezem.
Dobban a basszus, remeg a föld lent,
A szabadság íze mindennél többet jelent.
(6. Versszak – Levezetés)
Már nem éget a láng, csak melegít az út,
Kiszáradt végleg a keserű kút.
Pokolból kifelé, a napfénybe érek,
Többé az árnyaktól már sosem félek.
Itt a végállomás, vagy az új kezdet,
A sötétség után a fény hazavezet.
(Záró Refrén)
Pokolból kifelé, a tűzön át járok,
Mögöttem égnek a hamis világok.
Láncok csörögnek, de a szellem szabad,
Kitépem magam, mi a földhöz ragadt.
Pokolból kifelé, nem nézek hátra,
Megérkeztem végre a fényesebb világra.