Florance

Sötét folyosók, vér és zaj,
A háború üvölt, nincs több baj?
Sebek közt jár egy halk alak,
Nem fél a csendtől, sem a hangtól vak.
Léptei halkak, de szíve ég,
Reményt visz ott, hol nincs már fény.
Ő a lámpás fénye az éjszakában,
Reményt gyújt minden árnyék árnyában,
Hol a világ már rég feladta,
Ő még mindig harcol, nem hagyja abba!
Florence, hallod a nevét a szélben,
Egy angyal jár a földi térben,
Nem karddal vív, csak hittel él,
És minden sebben új élet kél!
Hideg kövek, fáradt testek,
Ő nem kérdez, csak segít nektek,
Kéz a kézben, fájdalmon át,
Egy nő, ki írta a történelem dalát.
A világ sötét, de benne láng,
Egyetlen szikra – és kész a láz!
Ő a lámpás fénye az éjszakában,
Reményt gyújt minden árnyék árnyában,
Hol a világ már rég feladta,
Ő még mindig harcol, nem hagyja abba!
Florence, hallod a nevét a szélben,
Egy angyal jár a földi térben,
Nem karddal vív, csak hittel él,
És minden sebben új élet kél!
Nem királynő, nem hős a szó szerint,
De minden lépte egy új kezdet hint,
A lámpás fénye örökké ég,
Egy nő, ki legyőzte az éjszakát rég!
Ő a lámpás fénye az éjszakában,
Reményt gyújt minden árnyék árnyában!
Florence! – a név, mi bennünk él,
És minden szívben új lángra kél!