HozzáLáncolva

Van egy férfi, aki nem az enyém
mégis úgy él bennem,
mintha a lelkem minden rejtett zugát
az ő érintése formálta volna.
Nem tartozik hozzám,
mégis minden napom kezdete és vége ő,
a kimondatlan gondolat,
a csendben visszhangzó vágy,
amit nem lehet elhallgattatni.

Mások közelednének,
szelíden, türelmesen,
de a szívem zárva marad előttük,
mert a kulcsát egyszer már valaki elvitte,
és azóta nem találtam másik zárat,
ahová illene.
Akármilyen szép ígérettel érnek hozzám,
a lelkem mindig ugyanazt válaszolja:
"nem ő".

Nem áll mellettem,
mégis érzem a hiányát minden percben.
Nem csókol meg,
mégis az ajkam tudja,
kire várna újra és újra.
Nem fogja a kezem,
mégis az ő nevére remegne meg,
ha egyszer mégis megtehetné.

Nem az enyém,
mégis rajta hagytam a szívemet.
És amíg benne pulzál ez a kimondhatatlan,
mégis mindent átható érzés,
nem tudok más mellett létezni.
Nem azért, mert nem próbálom
hanem mert nem lehet.

Van egy férfi,
akiért lemondok minden másról...
és talán egyszer ő is meghallja
azt a némán kimondott vallomást,
ami már régóta hozzáköt:
hogy ő az,
akit a szívem választott,
akkor is, ha ő még nem tud róla.