Nosztalgia

(Verze)
Régi utcák, kopott padok, ott maradt a nevem,
Zsebbe gyűrt álmok, ma már tudom, nem volt minden rendben.
Nevettünk, mintha örök lenne minden pillanat,
Most meg egy kép is elég, hogy újra szétszakadjak.
Késő esti busz, fülhallgató, túl hangos a csend,
A múlt mindig visszahív, ha a jelen nem enged.
Azt mondtad, nagyok leszünk, bármi jöhet még,
Most meg felnőtt lettem, de elveszett a kép.
(Refrén)
Ez nosztalgia, de nem gyógyít már,
Csak emlékeztet arra, ki voltál.
Ugyanaz az ég, de más alatt állok,
Régi hibákból épülnek az álmok.
Ez nosztalgia, szép és fáj nagyon,
Visszanézek, de nem maradhatok.
A tegnap hív, de a holnap vár,
Menni kell tovább, még ha fáj is már.
(Verze 2)
Régi nevek, régi számok, nem hív senki fel,
Ami akkor mindent jelentett, ma már semmi jel.
Tanultam veszíteni, túl sokszor, túl korán,
Mosolygok a képen, de belül más voltam talán.
Nem lett minden úgy, ahogy ígértük ott,
De még mindig bennem él az a régi gond.
Ha egyszer visszamennék, mit mondanék neki?
Hogy túléli mindezt… csak hinni kell neki.
(Refrén)
Ez nosztalgia, nem enged el,
Emlékekből épít hidakat fel.
A múlt súlya húz, de visz a szél,
Minden seb tanít, ha élni kell.