A mi barátságunk

Lassan húsz éve egy lány épp hastáncra sietett,
Nővéremre mosolyogtam, micsoda ötletek,
Marina mondta: „figyelj, ő más lehet,
Sok mindenben hasonlítotok – jó barátod lehet.”

Eltelt pár hónap, új folyosó, zsivaj,
majd egyszercsak valaki mosolyogva integet:
„Nahát Te is itt vagy? Milyen remek!”
Másik osztályba mentem pedig nem is tudtam még akkor,
hogy ezzel mennyit nyerek.

Bolondnak lenni, szívből nagyokat nevetni,
Megtanítottál igazán önmagam lenni.
Két toll érintése és egy „hi-hi”,
ezzel elkezdődött valami.

Homokszentgyörgy utcáin hangos rötyögés,
Nevettünk, abba se tudtuk hagyni.
Szembeköptelek, és te csak kacagtál,
És én akkor már tudtam, mit jelent az, hogy „barát”.

Utaztunk együtt térben, időben,
És te mondtad: „ez még új szintre lép, érzem.”
Igazad lett, újra meg újra,
A barátságunk nem kopik, csak mélyül, tisztul.

Te tanítottál meg nevetni,
A könnyek közt is fényt keresni.
Ha az út néha szétszakadt,
A szívünk mindig együtt maradt.

Az évek hoztak fájdalmat, rossz döntéseket,
Sebeket, amik mélyen bennünk égtek.
De Jehova felemelt minket újra,
Amikor már nem láttuk, merre van az út tovább.

Más körülmények, más irány,
De belül ugyanaz a vihar, ugyanaz a hiány.
És bár az élet néha elsodort,
A szeretetünk mindig egybehozott.

Jöhet bármi, én tudom már,
Ez a kötelék örökké áll.
Nem csak barát, ajándék vagy nekem,
Egy darab az életemből – köszönöm, hogy vagy nekem.

Jöhetett bármi, az élet néha elsodort,
De a szeretetünk semmit sem változott.
Új szintekre léptünk újra meg újra,
Ez a barátság örök – az életem része maradsz.

Ha egyszer újra egy toll ér hozzám,
Mosolyogva súgom majd: „hi-hi”.
Mert ennyi év után is igaz marad:
A legszebb ajándék… az, hogy igaz barátom vagy.