Bárány bőrben
v4

@Balazs 89

Bárány bőrben
v4

@Balazs 89

가사
Verse1:

Bárány bőrbe bújt farkasok körülöttünk az emberek,
Hidd el, hogy bíznék, de megtanultam, hogy nem lehet.
Szét rombolt bizalom, mint lerombolt kő falak
Minden remény után legbelül csak ez maradt.
Így már többé nem adhatom könnyen át a szívem
Eddig túl könnyen és túl sokat vártam és hittem.
Bárány bőrben farkasok, farkas bőrben bárányok
Megfakult értékek és fel magasztalt bálványok
Valahogy minden kifordul magából apránként,
Az elvadult világban egymást használjuk tárgyak ként.
Lélektelen minden, üres, kietlenek a vágyak
Nincsen lelke semminek bűntől égnek el az ágyak
Értéktelen a kegyelem,nincs Isten csak a pénz
De halálos ágyadn mond azzal mire mész?

Hook:

Refrén:
Mosolyok kötött szörnyek, álarcos ördögök
A pokol hirtelen a földre költözött
Remélem nem késő és van még kilátás
Oly rég hallatszik lentről ez az égi kiáltás

Verse2:

Eltűnődöm néha mekkorát változott a világ már
Gyermekként azt hittem, felnőtt ként jobb világ vár
Aztán rájöttem végre, egyre rosszabb lett az irányzék
Halványuló minták, összetört család kép
Azt hittem kitarthat a szeretetet túl még a síron is
Ma pedig azt látom, hogy csak a hűtlenség az Adonisz.
Mond mi értelme egy kapcsolatnak testvérem
Ha benne mindenki félre lép, de lehet csak én nem értem?
Milyen barát az aki ötven lejjért hátba szúr?
Milyen gyermek az ki kamaszként drogokra szorúl?
Milyen szülő az ki mindezt lazán hagyja?
És milyen ember az ki mindezt rég le sem szarja?
Engem most is mélyen bánt, hogy mindenütt ezt látom
Éjjelente ezért nem gyakran jön szemre álom.

Hook:

Refrén:
Mosolyok kötött szörnyek, álarcos ördögök
A pokol hirtelen a földre költözött
Remélem nem késő és van még kilátás
Oly rég hallatszik lentről ez az égi kiáltás
음악 스타일
Rap, Pop, Spiritual

당신은 좋아할 수도 있습니다

노래 표지 A KIS KARÁCSONYFÁM
v4

Suno AI을 사용하여 Ákos Gyulai에 의해 생성됨

노래 표지 사모하는 마음!!!
v4

Suno AI을 사용하여 권혁진에 의해 생성됨

노래 표지 المنتخب الجزائري
v4

Suno AI을 사용하여 Kimo Kam에 의해 생성됨

노래 표지 Людзі
v4

Suno AI을 사용하여 Zora에 의해 생성됨

관련 재생목록

노래 표지 С Днём Рождения, Ольга
v4

Suno AI을 사용하여 Наталья Мамлютова에 의해 생성됨

노래 표지 dwa
v4

Suno AI을 사용하여 Piotr Radwaniak에 의해 생성됨

노래 표지 Huragan Bekę
v4

Suno AI을 사용하여 Mlody Boss에 의해 생성됨

노래 표지 خالد وينك؟
v4

Suno AI을 사용하여 جهاد الجبلي에 의해 생성됨