Rohanó világ

Ma reggel is úgy kelek, hogy fut a világ,
A szívem dobban, de a tempó túl gyors, túl sivár.
A város zaján át hallom a saját bajom,
Mindenki rohan valamiért, de nem tudják, mi a vajon.

A fejekben káosz, a terekben stressz,
A legtöbb ember már csak túlélni megy.
Már nem néznek rád, csak előre, fagyott arccal,
A lélek kilapult, mint az út a sok autó alatt már.

Ebben a szaladó világban keresem az utam,
De minden lépésnél érzem, mennyire húz a súly, uram.
A rosszindulat repked, mint szilánk a szélben,
De én állok, maradok, nem török el a fényben.

A napok csak mennek, mint a vonat, megállás nincs,
Az emberek szeme üres, a remény ritkán ing.
A szavak sokszor késként vágnak,
A háttérben suttognak, majd szemből támadnak.

De én teszem a dolgom, nem adom fel könnyen,
Mert tudom, hogy a szívem nem hajlik a görnyedt tömegre.
A világ lehet zajos, hideg és rideg,
De ha benned van erő, akkor felállsz, és viszed.

Ebben a szaladó világban keresem az utam,
De minden lépésnél érzem, mennyire húz a súly, uram.
A rosszindulat repked, mint szilánk a szélben,
De én állok, maradok, nem török el a fényben.


Mert minden sötétség mögött ott van a fény,
Csak néha takarja a zaj, a harag, a kétség.
De ha kitartasz, feljebb jutsz minden lépcsőn,
És magad mögött hagyod a világ összes szétszórt terhét.

Szóval rohanjon a világ, én akkor is megyek,
És ha mindenki ellenem van, én akkor is teszek.
Mert nem tör meg a szenny, a düh vagy a zaj,
Amíg a szívem dobban, addig bennem a kaj.