Amíg engeded

Aranypatak, zuhog az ősz sugárban.
Kis gyíkok napoznak az elmúlásban.
S míg szél fésüli sárgára a fákat,
Szelíd szívemben elcsitul bánat.

Úgy ragyog éltem indián nyara,
Mint kovakő, ha szikrát gyújtana.
Ölelni akar, szeretni, kívánni,
Látni, érezni, hinni és imádni.

Még élni, párban, boldogan ölelve,
Csak burukkolva békén, mint a gerle.
Sétálni erdőn kutyánkkal nyomunkban,
Gombát keresni lenn az avarosban.

Táncolni régi, édes dallamokra,
Nem vágyva másra csak az illatodra.
Nem akarok a játszótársad lenni,
Annál több kell, nekem nem elég ennyi.

Követni vágylak, fogni a kezed!
Az elmúlásig, vagy míg engeded.