Család

A konyhában fények alszanak,
a reggeli kávé gőze halkan száll,
az asztalnál nevetés fut körbe,
és érzem, hogy most minden a helyén áll.

Nem kell több, mint ez a zaj,
egy kabát a széken, egy régi dal,
a hétköznapok súlya könnyű,
mert tudom, hogy itt mindig hazatalál.

Eső kopog a tetőn,
de bent a meleg szó marad,
a csöndben is hallani,
ahogy összeér a pillanat.

Képek a falon, régi nyarak,
megfakult, mégis élő színek,
minden apró emlék belerajzolja,
hogy boldogság nem kell, hogy nagy legyen.

És ha néha szürke minden út,
elég egy mosoly, ami visszahúz,
mert a világ súlyát könnyen viszem,
ha érzem, hogy veletek vagyok teljesen.