KAUKÁZUSI EMLÉK

Az Ég és a Föld egy csodája Istennek,
Ily szép csodát csak a Teremtő teremthet.
Nagyságát a Földünk szépsége rebegi,
Dadogó ajakkal imát mormol neki.


Kék sátorban száguld végtelen világban,
Fény és meleg árad Napnak sugarában.
Isten adta nekünk, életet tápláljon,
Irányítja Napot, hogy vissza találjon.


Hajtja fellegeket odafent az égen,
Viharfelhőt sodor esővel kezében,
Bárányfelhők szállnak, szellőnek szárnyain,
Befestik az eget szelídség vágyain.


Erdők beborítják hegyeket, dombokat,
Zöld, ezer színével befestik azokat.
Égi magasságban hósapkát viselnek,
Felhők közelében nyugalmat leljenek.


Gleccser töri utat sziklákon keresztül,
Töri darabjait, hiába menekül.
Magával ragadja, együtt törnek utat,
Suttogva éneklik utolsó dalukat.


Omladozik fala a Nap melegétől,
Víz csordogál onnan gleccser belsejéből.
Kispataknak medre duzzad hamarosan,
Hegynek lába felé gyorsabban is rohan.


Óvatosan jönnek vadak az erdőből,
Inni szeretnének kispatak vizéből.
Oltani szomjukat, ebéd után vannak.
Isten jóvoltából finom vizet kapnak.


A hegynek lábánál rétek terpeszkednek,
Zöld mező közepén virágok díszlenek.
Ezernyi bogárka, s lepke virágokon,
Természet csodáján mindig ámuldozom.


Felnézek az égre, keresgélem Istent,
Köszönni szeretném ezt a csodás mindent.
Kezének nyomait mindenben ott látom,
Teremtés csodáját épp ezért csodálom.