가사
Egyedül sétálok a kerti csendben,
A fák zenéjét hallgatom.
Szellő a társam, nyugtatja lelkemet,
Simítja ráncos homlokom.
S a kézmeleg, amit régen elfeledtem,
Gyógyítja lelkemet, ráncokat.
Mögöttem sorban évek lépegetnek,
Elrejtve titkot, s álmokat.
Álom és valóság keverte életet,
Millió édes perc-csodát.
A nagy tenyérben gyakran megpihentem,
Angyal zenélte ég dalát.
Ezernyi gondolat lebeg felettem,
Mit a szellő játszik húrokon.
Merengve morzsolom én a perceket,
S a múltat tovább álmodom.
Majd ébreszt csend, s a szellő suttogása,
A levéltánc az ágakon.
Dalolni kezd egy árva kismadárka,
A csendben sírja bánatom.