가사
Magányos, árva létem este hozta,
Komor sötétje elrabolta fényed,
A némaság s a csend e kínt zokogja,
Kimúlt a fényvarázs csodás meséje.
Lehullt remény a földre, mint levél,
Ha őszi szél keverget ágakon,
S a föld sarában ott pihent e lét,
Temette őt a múlt idő s a por.
Hiány a fény, hiány a szép mosoly,
S a hangzenét a szív hiába várja,
A csend az úr, csak árva szél kopog,
Titkot mesél a néma suttogása.
Hiába múlt el fényvarázs meséje,
Hiába csend, hiába lét magánya,
Ha szívben él találkozás reménye,
Zenél csodát az esti csend varázsa.
Fülembe súgja végtelen szavát.
Az égi csillag, altató dalát.