Az ősz
v4

@Ákos József id. dr. Gyulai

Az ősz
v4

@Ákos József id. dr. Gyulai

가사
Forró napok emléke bennünk még itt él,
A napok melegsége lassan útra kél.
Távoli vidékek ezt már nagyon várják,
A Nap leheletét magukhoz csábítják.
A nappalok hossza egyre rövidebb lesz,
Az este sötétje naponta többet tesz.
Elküldte aludni hamarabb a Napot,
Felkelti korábban est-hajnal csillagot.
Csillagoknak fénye pihenésre buzdít,
Őszi nap melege bágyadtabban hódít.
Üzeni életnek, miért kell sietni,
Az idő múlását hogy lehet követni.
Érlelni gyümölcsöt őszi Nap fényénél,
Pergetni a magot még langyos szellőnél.
Tarkára festeni élő leveleket,
Télre készíteni kicsinyke rügyeket.
Madárcsicsergéstől csendesednek kertek,
Az ősz érkezéskor új helyet keresnek.
A vándormadarak már együtt csevegnek,
Téli hideg elől délebbre repülnek.
Messzire elszállnak, távoli országba,
De visszatérnek majd a kedves hazába.
Onnan a távolból csoda hozza őket,
Megkeresik itthon azt a régi fészket.
Messze még a tavasz, szél rázza a fákat,
Haldokló levelek elhagyják az ágat.
A szendergő természet lassan lenyugszik,
Várja már a telet, mikor majd aluszik.
음악 스타일
indie folk

당신은 좋아할 수도 있습니다

노래 표지 Morgenstille

Suno AI을 사용하여 Christine Weyl에 의해 생성됨

노래 표지 Навагодняя

Suno AI을 사용하여 Анатолий Гаврилюк에 의해 생성됨

노래 표지 Tonite we shine

Suno AI을 사용하여 Paul Michael에 의해 생성됨

노래 표지 Calor do Teu Abraço

Suno AI을 사용하여 Luciano Mota Santos에 의해 생성됨

관련 재생목록

노래 표지 Интеллиньюз – всё о безопасности

Suno AI을 사용하여 Yuri Entus에 의해 생성됨

노래 표지 Материя

Suno AI을 사용하여 Taror-Live에 의해 생성됨

노래 표지 Hungry For More

Suno AI을 사용하여 Myint Kyaw Thu에 의해 생성됨

노래 표지 Прилетел на ладонь мою ветер

Suno AI을 사용하여 Taror-Live에 의해 생성됨