Az éjszaka csendje

Az éjszaka csendje, a szívem súlya,
Minden lépés, mintha egy régi búcsúra hívna.
Az álmok elszálltak, mint a füst a szélben,
Keresem a fényt, de csak árnyak élnek.
A múlt sebei, mélyen belém vésve,
Minden emlék, mint egy fájó éjfél.
A barátok eltűntek, csak a magány maradt,
Egy üres szoba, ahol a nevetés kiabálhat.
De a zene az egyetlen, ami átsegít,
A szavakban megtalálom, ami bennem ég.
Minden sor egy küzdelem, minden rím egy harc,
De a fájdalom is művészet, és ez az én sorsom már.