Életem

még egy sóhajnyira, aztán
jobban csúszik az út, cipőpasztán
hord a város, kart karba öltve
üldözzük egymást nyelve-nyögve

sok szatyornyi időt cipeltünk
csöndeket gyújtottunk, megszereltünk
vasláncokat, hogy merüljünk mélyre
bélyegként falevélre

látod, foltokban fakul házfal ég hőshalállal
csak őszebb szakállal
csússz összébb, legyen helyem
rám nézel, szemem nyelem

úgyis behorpad ágy, tető
új takaróm szálkás szemfedő
félrenyeltem, vedlem és fázom
betakarlak, jobban ne fájjon

velem beszél, velem csak velem
az életem, az egyetlenem
velem beszél, csak velem
az életem, egyetlenem