fájdalom

Intro (lassú, halk beat)

Yeah…
éjszakák, gondolatok…
minden csendes, de bennem háború van.

Verze 1

Egy lány emléke ragad bennem mélyen,
mosolya még mindig itt ég a szívemen.
Volt hogy nevettünk, volt hogy elrontottuk.
most meg csak hallgatás maradt, eljátszott múlt.

Nem beszélünk, de bennem él még,
minden percben érzem, hogy hiányzik rég.
Harag is van, de inkább az üresség,
nézem a plafont, és kérdem: miért lett így?

Azt hittem kemény vagyok, de törött lettem,
minden új arcban őt keresem csendben.
Gyorsan kötődök, mert seb van a lelkemen,
nem szerelem ez mindig – csak menekülés, csendben.

Refrén

Ez a fájdalom… bennem marad,
éjszakákon át nem hagy aludni a harag.
Ez a fájdalom… mélyre visz le,
de talán egyszer erő lesz belőle, nem csak könnyek.

Ez a fájdalom… szívemen ül,
minden emlék újra visszatér, megöl belül.
De eskü felállok, akárhányszor esek,
mert nem törhet meg végleg egy elveszett szerelem.

Verze 2

Furcsa álmok, kezek összefonva,
felkelek, és rájövök: csak álom volt ma.
Hiányzik az érzés, hogy fontos vagyok,
most meg csak magammal beszélek, mikor hallgatok.

Volt hogy hibáztam, volt hogy ő is,
de senki se tanítja, hogyan fáj jól a veszteség is.
Próbálok továbblépni, de visszahúz az emlék,
minden dalban benne van az ő neve még.

Bármelyik lány mosolyog rám az utcán,
szívem már ugrana, mert fél az egyedülléttől, ha te tudnád?
Ez nem gyengeség, ez sebes lélek,
aki szeretni akar, csak fél, hogy senki nem érti meg.

Refrén

Ez a fájdalom… bennem marad,
éjszakákon át nem hagy aludni a harag.
Ez a fájdalom… mélyre visz le,
de talán egyszer erő lesz belőle, nem csak könnyek.

Ez a fájdalom… szívemen ül,
minden emlék újra visszatér, megöl belül.
De eskü felállok, akárhányszor esek,
mert nem törhet meg végleg egy elveszett szerelem.

Verze 3

Most már látom, nem haltam bele,
minden könnycsepp tett hozzá valamit a lelkemhez.
Megtanultam, hogy nem minden marad,
de ami fáj, az formál – keményebbé rak.

Nem ő volt az utolsó reményem,
csak egy fejezet ebben az egész regényben.
Volt hogy padlón voltam, néztem a földet,
de felálltam, mert tudom: többet érek.

Nem könyörgök többé szeretetért,
aki marad, marad – aki megy, az maga után az ajtót csukja be.
Szívemen hegek, de büszkén viselem,
mert minden seb mögött ott van egy küzdelem.

Most már magamat rakom első helyre,
nem futok senki után vak reménybe’.
Lesz még lány, lesz még mosoly, lesz még tűz,
de addig építem magam, amíg a világ rám nem figyel.

Outro (lassú)

Egyszer majd nem fáj ennyire…
egyszer majd nem ő jut eszembe minden éjjel…
addig meg tanulok élni ezzel a csenddel.

Ez volt a fájdalom.