Po

A mesebeli Piroska útnak indult reggel,
Erdőben sétált, zöld erdőn keresztül,
Táskájában sütemény, a szíve vidám,
Nagymamához vezetett a lába, már csak pár lépés van.
Az első, akit látott, egy nyúlfarkú nyúl,
Gyorsan ugrálva jött, mint egy kis csintalan csodálatú,
„Hová mész, kis Piroska?” – kérdezte vidáman,
„A nagymamához, erdőn át vezet a várásom, aranyos házban.”
Tovább lépett, és egy róka lépett elé,
Szép sárga bundája ragyogott a napfényben,
„Miért sietsz, kislány, mi a célod ma?”
„Nagymamához megyek, mert ő rám vár!” – válaszolt ő halkan, ma.
A fák között, mikor végre elért egy tisztást,
Egy őzike jött, szemében rejtett titok, csodás,
„Jó utat, kedves Piroska, el ne térj az útról,
De figyelj, az erdő titkai veszélyesek néha, ha nem tudod!”
Már nem volt messze, mikor egy farkas ugrott elé,
Szemében sötét titok, félelem költözött szívébe,
„Hová mész, kislány, miért nem félsz tőlem?”
„Nagymamához megyek, ő a szeretet és a nyugalom, amit tőle kapok!”
Így Piroska, bár az erdő tele volt titokkal,
A nagymamához érkezett, boldogan, megnyugtatva,
Minden állat köszöntötte, hiszen tudták ők jól,
A szeretet győz, és a bátor szív mindent túlélhet, ha úgy akarja.