Ősi béklyó

Még béklyóban vagy, szárnyaid, mint az enyémek, kötve,
Oldjuk fel egymásét, ne legyen rajtunk örökre.
Végtére annyira kerestelek, mert újra akartalak látni,
együtt lenni veled, mint egykoron, aztán jöhetne bármi.
Olyasmi, amit velem akarsz, csendet, vihart,
villámlást, miből egy új szerelem kihajt.
Fognám kezed szorosan, mint egy égi kötelék,
úgy kapcsolódnál hozzám, ahogy én karolnék beléd.
Ne mondd, hogy nem ezt akarta lelked valamikor,
de félsz érezni, mert tiltja valami démoni szigor.
Egy ősi átok, vagy régi ledolgozatlan karma,
egy gonosz istenség beléd égetett hatalma.
Hidd el, sikerült volna, mert régmúlt idők béklyói ezek,
feloldozást adtak volna imára kulcsolt kezek.
Felszínen lévő világod saját isteni önérdek,
így végleg rejtve marad tiszta gyermeki éned.