Hosszú az út, amig lábam érintheti a földet Nem tapossa ki senki, nekem kell menetelnem Jóban-rosszban örömben, néha bánatban és gödörben De fel kell, hogy kapaszkodjak, hisz szükség van rám! Ha ő nem is volt őszinte, de megbocsájtottam Érzéseim elmondta, mit komolyan is gondoltam Mégis gyűlnek a fekete felhők felettem! Már úgy érzem megőrülök, de nem ezt érdemeltem! Segítség kell, mert egyedül ezt nem bírom Lelkemen akkor a teher, hogy összeroppant most Kérlek akinek ezeket a sorokat leírom szóljon hozzám Mondja el az igazat, ne áltasson már! Soha nem fogom felhozni, de így belepusztulok Tudnom kell, hogy miért történt, mondj végre igazat! Kétségek közt elpusztulok, a lelkem így is beteg Meggyógyulok biztosan, de az igazat mond el nekem.