Ködös Utcák

[Verse 1]
Ködös utcák alatt nőttünk fel csendben,
panelek között, ahol mindenki kemény lett.
Hideg lépcsőház, neonfény villog,
minden álom nagy volt, de a zsebünk üres maradt ott.

Anyám mondta: „fiam, egyszer
lesz még kenyér az asztalon, ne add fel most.”
Én meg csak néztem a fal repedését,
ott tanultam meg, hogy a csend is beszél.

[Pre-Chorus]
És mentünk tovább, összeszorított szájjal,
a sarkon állt a holnap, csupa karc és árnyék.
De bennünk égett valami makacs,
mint a gyufa, mi sötétben is utat kap.

[Chorus]
Ködös utcák, mégis élünk,
a semmiből is felépülünk.
Ködös utcák, hallod, szívünk
nem adja fel, nem törik meg.

Ködös utcák, mégis élünk,
a semmiből is felépülünk.
Ködös utcák, hallod, szívünk
hazatalál, ha fáj is még.

[Verse 2]
A haverom apja korán ment el,
ő meg felnőtt egyetlen tél alatt.
A lány a harmadikon rajzolt az ablakba,
hogy egyszer majd messze lesz innen, valahol.

Sokszor csak a lépcsőn ültünk estig,
kifakult falak, meg a szürke kabátok.
De ha ránk zuhant is az egész világ,
egymás szemében maradt egy kis láng.

[Pre-Chorus]
És mentünk tovább, összeszorított szájjal,
a sarkon állt a holnap, csupa karc és árnyék.
De bennünk égett valami makacs,
mint a gyufa, mi sötétben is utat kap.

[Chorus]
Ködös utcák, mégis élünk,
a semmiből is felépülünk.
Ködös utcák, hallod, szívünk
nem adja fel, nem törik meg.

Ködös utcák, mégis élünk,
a semmiből is felépülünk.
Ködös utcák, hallod, szívünk
hazatalál, ha fáj is még.

[Bridge]
Ha kérdezed, mi tartott meg,
nem a szerencse, nem a csend.
Hanem az, hogy anyám hangja
átvitte rajtunk a mindent.

Még most is hallom este,
ahogy hív a megszokott név,
és bár sok a seb a kezemen,
nem engedem el ezt a képet.

[Chorus]
Ködös utcák, mégis élünk,
a semmiből is felépülünk.
Ködös utcák, hallod, szívünk
nem adja fel, nem törik meg.

Ködös utcák, mégis élünk,
a semmiből is felépülünk.
Ködös utcák, hallod, szívünk
hazatalál, ha fáj is még.