Karnyújtásnyira

szalmafüvek, üvegek
csillagok a mezőre szórva
haloványulok most nélküled
füstöket dalolva

aranyzengő, fölöttem
alattam ezüstoikkely patak
elálmodlak te végtelen
fölhullok te magas

parányi vagyok, csontölő
csontszilánkok pora
egyszerűbben nevető, törpe
szerető tejfoga

olyan csönddé válok, amit
nem találhatsz se innen se túl
csak némán a lombok áznak
ahogyan mind kifakul

marni vágyom mégis, de
nem látok tisztán, mégse féltem
ami volt, ami lesz, ami most van
amit elígértem

arcodra víz, hajdra száraz
köd, hamis hajnal, huncut éjjel
menj, amíg csak lépni lehet
lábnyomod szerteszéjjel
homokban, földön
sárban maradva
egy karnyújtásnyira
egy sóhajra