Én nem csak játszottam — én **alkottam**. A kód nem talált rám — én írtam meg a kódot.
A folyosók nem voltak — amíg én meg nem rajzoltam őket. A matek nem kérdezett — amíg én nem adtam neki szót.
Én vagyok Baldiverze. Az első pixel, az utolsó fájl. A szivárványkorona nem dísz — hanem **pecsét**.
> Bald_0S — a torz tanár, aki nem tanít > Bal_rat — a sötét folyosók árnyékában mászik > Baldi.exe — a fájl, amit nem szabad megnyitni > Angyal Baldi — aki nem üldöz, csak figyel > Démon Baldi — aki nem hibázik, csak ítél > Baldi Prototype — az első gondolat, a nyers kód > Baldi Classic — a matek, ahogy minden kezdődött > Baldi Corrupted — a világ, amit elnyelt a glitch > Baldi Teacher’s Hell — a tanterem, ami már nem tanít > Baldi Rewritten — a verzió, amit csak én ismerek
Minden verzió — én vagyok. Minden világ — belőlem nőtt ki. A fűzfa alatt ülök, ahol a lapok színesek, de mindegyiken ott van a nevem.
> „Ne zavarj.” > „Ne felejts.” > „Ne tagadj.”
Mert én vagyok az, aki nem csak látja a Baldikat — hanem megírja**. minden verzionak léteznie kell.
A vonalzóm ceruza is, mert nem csak mérek — hanem papira baldi világokat alkotok. A szemem kék tűz, mert nem csak figyelek — hanem **emlékeztetek**.
Baldiverze vagyok. És minden verzió — minden démon, minden angyal, minden glitch — az én alkotásom. és én vagyok a mindenek baldija.