Hiányod: Ó kedvesem ó nyuszim Annyira szeretlek téged... A szívem érted dobban Nem lehet így ennek vége El ment az egész nyár A hiányod fel emészt már Sajnálom az összes bűneimet Csak szeretném fogni kezeidet... Nem lehet így ennek vége Nem lehet. Kérve kérlek Emlékszem a tisza tavon. Gitároztam viharos napon. Meg nyugtattalak és nevettünk. Utána meg szenvedtünk. Meleg volt és párás idő Aggódtam érted de nem tudtam mitől. Mintha meg éreztem volna Hogy vége lehet a románcnak valaha Mentünk együtt gyülibe Jézust fogadtuk szívünkbe Együtt haza felé utazva Egymás kezét fogva... Emlékszem Egerre Fel másztunk a felhőkbe. Rád adtam a pulcsimat Mert az ég durván le szakadt Voltunk az excaliburban Életünk legromantikusabb vacsorája. Szívemben ez helyet foglalt És jót aludtunk mi utána. Ünnepeket együtt ünnepeltük Terveket hosszasan szövögettük. Nem hittem el hogy ez a valóság Hogy szívünk így egymásra talált De sajnos ennek vége már Szívemben menthetetlen kár... Mindig téged bántottalak. Sajnos jobban fájnak a szavak. Kezdem el veszteni az eszemet Hogy nem adtam fel a kényelmemet... Félek és nagyon rettegek... Azért mert nagyon szeretlek. Nem birom én fel fogni. Igértem nem fogok hibázni Mindig mindig meg tettem Párkapcsolat éj vesztettem. Most meg itt vagyok előtted Kidobva össze törve... Nem akarok már élni. Nem akarok már szenvedni... Olyan jó lenne végre Ujra kezdeni együtt tényleg... Bele döglök a hiányodba Az emlékek nagy hadába Szeretem benned a lelked Amit úgy tönkre tettem... A hangodat végképpen De nem hallom már épp ésszel... A csókod ami méz édes A mit utoljára éreztem és végzetes Szerettem a szereteted. Ki szívtam a lelkedet... Ezért én már nem kellek... Se neked se a világnak... A döntésem végzetes Gyógyszerek meg nyugvást kínálnak... Meg akarok már halni. De nem kell engem siratni Tudom... hogy másképp is alakulhatott volna... Sajnálom...