Minden koccintás egy kis menekvés, Egy sziget, amit nem sodor el az ész. Csak ma este, csak most, csak itt, Nem vagyunk mások – csak barátok megint.
(utolsó refrén – visszatérő erővel) Két sör között megáll az idő, Nevetünk, mintha nem is telt volna el öt év. A pad kopott, a lámpa sárga, De itt vagy – és ez most minden, ami kell. „Lenne kedved jönni? Kőbánya-felső Resti.” Egy mondat, ami megment – és újra élni visz.