Resti

Minden koccintás egy kis menekvés,
Egy sziget, amit nem sodor el az ész.
Csak ma este, csak most, csak itt,
Nem vagyunk mások – csak barátok megint.

(utolsó refrén – visszatérő erővel)
Két sör között megáll az idő,
Nevetünk, mintha nem is telt volna el öt év.
A pad kopott, a lámpa sárga,
De itt vagy – és ez most minden, ami kell.
„Lenne kedved jönni? Kőbánya-felső Resti.”
Egy mondat, ami megment – és újra élni visz.