Reménytelenség

Eltűnt a napfény, és fájdalom kíséri útját .
A szív még dobban , és keresi egyre a múltját .
Képek és emlékek ,hozzátok vissza a percet !
Mert nélküle én már , magamnak se kellek.
Varázslat volt utazni évekig hosszan .
Lángra gyújtott szívvel falakon át.
Most a romokon állva, magamban kutatok sírva.
Jelet keresve, egy utat, hogy visszatalálj.
Tegnap még izzón perzselt a tűz.
Ma elfúj minden hamut a pusztító szél.
Kezem markolja a néma űrt.
Lelkem már fagyott, és csendben üvöltve fél .
A sötétség felhőként beborít mindent.
Takarva előlem reményt, és vigasztalást.
A porba zuhanva , kihunynak bennem a fények .
Kegyetlen érzés, és kínzóan fáj !