11 év után

Tizenegy év... ennyi kellett talán,
hogy a csendből megszülessen egy dallam.
Egyszer azt mondtam: "írok neked egy dalt",
csak az idő mindig gyorsabb volt nálam.
Nevettünk hangos, olaszos estéken,
egy perc alatt szerettünk és haragudtunk.
De bármilyen messzire sodort az élet,
egymás szemében mindig hazataláltunk.

A gitáromon egy húr akkor elszakadt,
te rögtön mondtad: "majd én kifizetem".
A pénzt végül együtt téptük ketté,
és ma is mosolygok ezen csendesen.

Szívem... így hívtalak minden nap,
és egyetlen szóban benne volt a világ.
Volt egy dalunk, a Caramel – Szeretlek,
ha megszólalt, megállt velünk a világ.
Nem kérdezem, mit őriz még a szíved,
nem kérek választ, nem keresek jelet.
Csak betartottam egy régi ígéretet...
ezt a dalt mindig neked írtam, Enikő.

Sokat gitároztam, te velem énekeltél,
néha elrontottuk, aztán nevettünk tovább.
Voltak napok, amikor túl hangosak voltunk,
mégis szebb volt minden másnál ez a világ.
Nagyon szerettelek... ez sosem volt kérdés,
csak volt egy részed, amit nem értettem már.
A szívem marasztalt, az eszem mást súgott,
és végül kétfelé vitt ugyanaz az út.

Nem tudom, mit jelent ma a nevem neked,
és azt sem, hogy enyém-e még egy emléked.
Lehet, hogy csak egy dal marad az egész,
vagy több annál... ezt már az idő dönti el.
Ha egyszer valahol váratlanul felcsendül,
és egy pillanatra megáll körülötted minden,
csak mosolyogj egyet... ennyi bőven elég.
Mert vannak ígéretek, amelyek késnek,
de sosem vesznek el.

Szívem... ma is így szól ez a dal,
nem a múltról, hanem arról, ami megmarad.
A Caramel – Szeretlek volt a mi történetünk,
ez pedig az enyém... amit neked hagyok.
Nem tudom, mit hoz még velünk az élet,
és nem akarok semmit visszakérni már.
Csak azt szeretném, hogy amikor meghallod,
tudd... tizenegy év után is betartottam az ígéretem.