Mégis várom... való és képzelet határán

Álmomban igen régen voltál,
Volt, mikor sűrűn beosontál.
Hiányoznak az együttlétek,
Csábítóak, mint a csalétek.

Évek óta nem vagy már velem,
Fakó emlék, mi maradt nekem.
Jöjj újra álmaimba... várlak!
Nincs, ki fogja kezeim, fáznak.

Egyetlen emlék, mi nem fakul,
Őrzöm szívem mélyén, ott lapul.
Tavasz volt, május, hozzánk jöttél,
Szüleimtől párodnak kértél.

Hoztad a két aranykarikát,
Szerelmünk csillogó zálogát.
Fogtad a kezem és ígérted,
Amíg élünk, el nem engeded.

Elrabolt a halál túl korán,
A magány kísér évek során.
Jöjj hát álmaimba, egyetlen
Óhajom silány életemben.

Veled ülni a felhő szárnyán
Vagy az ezüstös Hold sarlóján,
Várni a Hold muzsikusára,
Csillagok között kelni táncra.

Minden áldott éjjel légy velem,
Vigyázd álmom, őrködj felettem.
Ha majd mély álomba zuhanok,
Álom szárnyán veled utazok.