A megállított szekér

Rohan az akarat, szekere porzik,
Lovaid feszülnek, a porszem torzít.
Akarjuk a sikert, a biztos irányt,
S elfeledjük közben a szívbéli hiányt.

De olykor a vágyunk arany lánca ránt,
A kötelék súlya, mi béklyóként bánt.
Hiábavaló körökben kergetjük magunkat,
S nem látjuk a lánctól a tiszta, saját utat.

Állj meg a zajban, nézz most az égre,
Várj, míg a szíved mérlege billen.
Lelked tükrében megcsillan a lényeg:
Nem a harc ad ma értelmet a létnek.

Emeld a világod Isteni mivoltra,
Mintha a sors könyve másképp lenne írva.
Ahol a kényszer volt, ott tágul a tér,
S a csendes megállás a győzelemmel felér.

Nem a nyers erő, hozza el azt, mi valóban éltető.
A türelemben a szabadság terem,
S szíved igazságában kinyílik a jelen.