Ma

rúgnak a kövek, erre-arra, lépésemre lépés
a visszhangok útján
tér figyel, a köz nevel - mindig van egy utolsó kérdés
éjjel feketéje - hullj rám

falevelek erezetén futnak esők, köztes csillagidő
valami ezüst por az égen
emlészem rád, szemedben gyász, szalagok hajdban
feketélnek

ostobább a dolog, mint ahogyan hinni merném
egyedül vagyok és tiltótábla isten kertjén
nem hazudnak, csak nem mondják el
végül mindig menni, menni kell

fújnak a szelek, dobnak . vissza hoznak, hullanak
suttognak vak álmokat
kést emel, dühében a jámborság és szégyenli utólag
hogy megtűrt, tiltott s nem támogat

ostobább dolog, mint ahogyan hisszük
egyedül vagyunk, úgy vágyunk valakire
nem hazudnak, csak nem mondják el
végül ölni, szeretni
kell

szój hozzám, hadd válaszoljak
ölelj át, hogy mindent megtanuljak
ne engedj el, hogy ne vesszhessek el
szeress úgy ahogy tudsz, ahogy szeretni kell