Dalszöveg
Békés kicsi otthonomban merengek a csendben,
December van, ünnepvárás készülődik bennem.
Számot vetek a múlt évvel, béke van szívemben,
Advent fényei felgyúlnak, melengetik lelkem.
Az első: a Hit gyertyája. Azt tanítja nékem:
„Éljem fényben az életem, Reá bízva létem!
Ő mutatja meg az utat kanyargós ösvényen,
Nem hagyja, hogy eltévedjek, soha nem kell félnem.”
A Remény a másik gyertya, Ő mindig világít,
A sötétben pislákolva erős hitre tanít:
„Ne adjam fel rossz időkben, lesz az máshogy, jól is!
Ez a törvény az életben: „Lelki béke” nagy kincs!”
Belső békém elérhető, ha önzetlen vagyok,
Emberséggel másnak szívből, s viszonzatlan adok.
Nem magamért, másokért is teszem az én dolgom,
Ez az Öröm, s meggyújthatom, mert vissza ezt kapom.
S ha világít mind e gyertya belül a szívemben,
Az Ünnepre magától gyúl egy negyedik is bennem.
A Szeretet ez a gyertya, elhozza a békét!
S ha én így élem életem, önként adja fényét.
Végignézek a négy gyertyán s végtelen a hálám,
Az ő fényük mutatta meg, m’ért mélázok balgán?
M’ért ülök most itt a csendben befelé figyelve?
Varázslat ez, mélyen, belül: válasz az életre!
Ha a hitem kőszikla és nem fog rajta hó, se szél,
Ha a remény zord időkben rendületlen bennem él,
Ha önzetlen képes vagyok embertársaknak adni,
A Szeretetet legbensőmből tudom adni és kapni.
Hálás szívvel várom hát az Ünnep meghitt lényegét:
A Megváltó megszületett, s itt, e földön értem élt.
Most is itt van, Ő mutatja, mi életem értelme:
„SZERESSEK ÉN TISZTA SZÍVBŐL, S LEGYEK MÉLTÓ AZ ÉLETRE!"