Akácos út

Akácos út, ha végig megyek rajtad én,
Eszembe jut egy régi szép regény:
Nyáreste volt, madár dalolt a fán,
S itt kóborolt, csavargott egy cigány,

Megszólítám: De jó hogy megtalállak itt,
A legszebb lány tudod-e, hol lakik?
Ott arra lenn, túl az akácsoron,
Ma estelen, egy ház elé osonj! (este még)

Egy ablaknál! Állj meg cigány,
Úgy muzsikálj, hogy sírjon az a szép leány,
Olyan legyen, mint egy szerelmi könnyes vallomás.
De csak csendesen,
Ne hallja senki más.


Az éjmadár átsuhan a városon,
Éjfélre jár, s én az utcát rovom,
A holdsugár deres hajamra süt,
Hideg, sivár csend honol mindenütt.

Azóta rég a más asszonya lett a lány,
De ez a dal még fülébe cseng talán,
Én Istenem! A múlt, hogy elszaladt,
És énnekem csak e kis dal maradt:

Te csak dalolj, kacagj nevess
Enyém a könny számomra úgysincs más öröm
Attól se tarts, hogy a kis dal szívemen üt sebet
Te csak dalolj, nevess ki engemet.


Te csak dalolj, kacagj nevess,
Enyém a könny, számomra úgysincs más öröm.
Attól se félj, hogy a kacaj szívemen üt sebet,
Csak a csóknak élj, felejts el engemet)