Ismerős Arcok

Tudod csak rohanunk közben kapkodunk, és közben úgy érezzük egyedül maradunk, és bent a gyárban a káoszban és rohanásban néha ütközünk és felnézve a sokkból páran ismerősnek tűnnek és néha be villannak mint a hurrikán ami kavarja az emlékeket mit már el tettünk mit már talán azt hittük el feledtünk.

Dobjuk hát el a rohanást az örök ámokfutást, és nyissuk szóra a szánk nyissuk ki a boldog emlékeket végre már, dobjuk el mormolást és ordítsuk hogy jó hogy látlak, de jó hogy látlak.

Hisz vagyunk még kik vívják a barátság boldog kínját amej, erősíti a biztonság hídját, hogy nem vagyunk magunk, nem vagyunk magunk és ki tartunk együtt, mert néha egymást megfogva a rohanásból vissza rántva békét és reményt hozunk.

Dobjuk hát el a rohanást az örök ámokfutást, és nyissuk szóra a szánk nyissuk ki a boldog emlékeket végre már, dobjuk el mormolást és ordítsuk hogy jó hogy látlak, de jó hogy látlak.

És hidd el nem nehéz hidd el nem olyan kemény kitartani, ami ki ránt, ki tép e szürke gyászból szenvedésből, egymást ünnepelve védve ki lehet táncolni ebből a fergetegből. Mert segít egy ismerős arc, egy ismerős nyugtató arc.
Dobjuk hát el a rohanást az örök ámokfutást, és nyissuk szóra a szánk nyissuk ki a boldog emlékeket végre már, dobjuk el mormolást és ordítsuk hogy jó hogy látlak, de jó hogy látlak.