A KERESZT

629

Zenét készítette: Ákos József id. dr. Gyulai Suno AI

A KERESZT
v4

@Ákos József id. dr. Gyulai

A KERESZT
v4

@Ákos József id. dr. Gyulai

Dalszöveg
Kereszten az Isten emberi kínokkal,
Ádám emlékével, fején koszorúval.
Botrány vagy áldozat kérdi a gondolat,
Isteni a szándék, Atyai akarat.
Krisztus, mint egy bűnös, bitófára ment,
Melyet az isteni testével megszentelt.
Szentkereszt lett a durva bitófából,
Istenember testét vezette halálhoz.
Krisztusnak halála igazi halál volt,
Halál sötétéban pokolra leszállott.
Sok bűnös várta már az új világot,
Akiket Krisztus tettével megváltott.
Megváltotta Ő, akik már bűnhődnek,
Ugyanígy jövőben a bűnt követőket.
Nem érthetjük ezt, kik időben élnek,
Hiába jövőben hasonlót remélnek.
Világunk kezdetét a teremtés jelenti,
Egykor, majd a végét ítélet hirdeti.
Isten számára idő nem létezik,
Végtelen szeretet, ahogy ő cselekszik.
Kereszt a világnak csodás jelképe lett,
Istent dicsőítve új világot hirdet:
Kereszt ajándéka, kereszt dicsősége,
Vasárnapi hajnal, éltünk reménye.
Kereszt az áldozat, kereszt a szeretet,
Viseld alázattal te is hát keresztet.
A zene stílusa
opera kisária

Talán tetszene

A dal borítója Step Into My World
v5

Készítette: Jerzyna K Suno AI

A dal borítója TAVASZRA HÍVÁS-OPERA ÁRIA
v4

Készítette: Ákos Gyulai Suno AI

A dal borítója Gyere Közelebb
v4

Készítette: Zsolt Juhász Suno AI

A dal borítója Melletted álok
v4

Készítette: Ferenc Mojzner Suno AI

Kapcsolódó lejátszási lista

A dal borítója Мы
v4

Készítette: Анастасия Кудина Suno AI

A dal borítója ¡Nuestra promoción!
v4

Készítette: Silvia Gomez Suno AI

A dal borítója Мээрим и Алтынай
v4

Készítette: Роза Додонова Suno AI

A dal borítója Воля
v4

Készítette: Катя Suno AI