Távolság és Vágy!

Nálad nyaraltam ott Erdély szívében. A táj mosolya, mint egy régi szelíd ének. Azóta minden nap, minden üzenet, az ég jele, hogy rám talált a szerelem. Tőled távol, de hozzád közel. Szívem hozzád húz, repít a széllel. Bár ritkán láthatlak, mégis érzem, hogy egymásnak szánt minket az ég. Lelkitársam lettél, nem is kértem mást. Érzem, hogy te vagy, kit őrzök a szívemben. Távol vagy, de érzem a szíved hangját, vonz engem átlépve minden határt. Lelkem, lelket talált, égi ajándék vagy Nekem. Néha a csillagokat nézem és úgy érzem, mintha nekünk ragyognának, az ég is áldást tesz ránk csendesen. Lélekben fogom a kezed, ott az éji fényben, mégha a távolság próbára is tesz minket. Találkozásaink ritkák, mégis mélyek. Az idő és távolság nem számít, csak Te és Én ! Egyszer talán a távolság köddé válik. Kéz a kézben állunk majd, szívem megpihen nálad végre. Addig a sorok, a szavak és minden pillanat a mi titkos világunk távol, de egymáshoz közel marad. Minden nap rád gondolok, mert a szívemben te vagy az otthonom és szeretlek nagyon!