Reggel, mikor kinyitottam a szemem, láttam ahogy a beszűrődő fény ölébe kapja álmomat, és vele úgy tűnik el, hogy már nem is tudtam, az enyém volt.
Féltem elhúzni a függönyt, féltem meglátni a kinti világot, mert ott mosolyognak, míg bennem könny zubog, égig növesztve a bánatot.
Pedig ott voltál az álmomba, a csend, mint bíborpalást ölelt, az éj máglyáján emlékek lángoltak, de a reggeli fénnyel köddé vált, és én várom az estét, hogy újra magam mellé álmodjalak.